Alapjaiban véve teljesen mindegy, hogy melyik platform mellett tesszük le a voksunkat, ha otthoni környezetről beszélünk. A legfontosabb azt eldönteni, hogy márkahűek vagyunk -e, vagy milyen tapasztalataink vannak az adott gyártó termékeit illetően. Egy biztos, nem mindegy, hogy havi-napi-vagy óránként $1 profitot zsebelünk be a fő feldolgozó egység a processzor jóvoltából.

Az otthoni termékvonal legfőbb jellemzője az elérhető árszínvonal ami megközelítőleg hazai viszonylatban, ha egy jobb számítógépes konfigurációról beszélünk akkor a processzor szempontjából kb. 50.000 – 150.000 Ft közötti lehetőségeket tartogat számunkra. Ezért már kellő számítási kapacitással rendelkező, az Intelnél az i7-es szériának nevezett még az AMD esetében az új Ryzen 7-es széria modelljeit pakolhatjuk gépünkbe.

Itt azonban totál szembe megyek azokkal, akik szerint egy videókártya alapokra épülő bányászgép esetében minek nagy számítási teljesítmény a processzor részéről… Van benne igazság, hisz a legtöbb videókártyára épülő bányászgép tulajdonos megelégszik és vásárol egy Intel Celeron G3900 vagy Intel Celeron G4400 vagy ha bőkezűbbek vagyunk akár egy Intel Celeron G4600-as típusjelzésű processzort is amik a jelen kínálat alapján +- 10.000 Ft-tól +- 24.000 Ft-os áron szerezhetők be. Ezek természetesen elboldogulnak a videókártyákra kiosztott műveletekkel, nem okoz túl sok gondot ez ma már nekik, de hogy a későbbiekben ezt a processzort se eladni, se használni nem fogjuk tudni megfelelően az már most biztos.

Ezek a processzorok gyakorlatilag az Intel kínálatának a legalja, mind teljesítményben, magok száma szerint, és egyéb szolgáltatások terén is. Azonban a legfontosabb az, hogy a processzor csak egy alkotórész a komplett bányászgép szempontjából, és ekkor jön a következő legfontosabb vagyis a legfontosabb de most a cikk miatt nem vele kezdtünk, vagyis az alaplappal…

A fenti Celeron processzorokhoz leginkább a H110-es lapkakészletet választják azonban bárhogy is nézzük, ezzel a chipkészlettel felszerelt alaplapok árai +- 15.000 Ft-tól kezdődően egészen 30-35.000 Ft-ig is mehetnek. De mi itt a lényeg? Az, hogy ha egy normálisabb alaplapot veszünk pl., 20-25.000 Ft-ért arra pakoljunk egy mezei lassú és gyengécske processzort, amit a későbbiekben, ha már nem bányászgépnek szánjuk a masinát, akkor használni se tudjuk?

Igaz, hogy egy komolyabb processzor választása esetén jóval magasabb árral számolhatunk, azonban az sem mindegy, hogy még az Intel Celeron G sorozata a NiceHash kalkulátora és egyéb tesztprogramok szerint is havi $0,5 – $1 profitot képes realizálni, szemben egy komolyabb darabbal (Intel i7-7700K, AMD Ryzen 1700(X),-1800X) ami akár havi $40 – $50 profitot is képes kitermelni. Jelen esetben pedig a sok kicsi-sokra megy mondással a zsebünkben döntsük el, hogy mit választunk. Egy szupergyenge Celeront, amit később eladni sem tudunk pár ezer forintnál többért, vagy egy komolyabb darabot, amitől azért fél-egy év múlva is normális áron szabadulhatunk meg, ha időközben meguntuk a bányászatot vagy bővítenénk gépünket még erősebb változatra.

  • Egy Intel és egy AMD teljesítőképesége NiceHash szerint és alatt:
    • Intel i7 3930K: 330-360 HASH/s,
    • nem egy mai darab egészen pontosan 2013-ban jutottam hozzá…,
    • XMR-STACK-CPU által hajtva,
    • havi szinten bezsebelhető BTC mennyiség: 0,0020 – 0,0035 Bitcoin (BTC),
    • 12 hónappal számolva, hogy azért valami ésszerű adatot is kapjunk:
      • 0,024 – 0,042 Bitcoint tudunk termelni vele havonta,
      • Ez forintban attól függ mennyi lesz, hogy az adott pillanatban mennyit ér a Bitcoin az USA dollárral szemben, de pár példa:
      • 1 BTC – 1,3 millió Ft (+-$000): 31.200 – 54.600 Ft / év
      • 1 BTC – 2,6 millió Ft (+-$000): 62.400 – 109.200 Ft / év
      • 1 BTC – 5,2 millió Ft (+-$000): 124.800 – 218.400 Ft / év – 2017 decemberében ilyen árfolyamon volt a Bitcoin!
      • 1 BTC – 26 millió Ft (+-$000): 620.400 – 1.092.000 Ft / év – Sokan vannak, akik bíznak abban, hogy a Bitcoin árfolyama még a $100.000 is el fogja a jövőben érni!
  • AMD Ryzen 1800X: 550-650 HASH/s,
  • pár napja jutottam hozzá így nagyon friss infók még,
  • XMR-STACK-CPU által hajtva,
  • havi szinten bezsebelhető BTC mennyiség: 0,0045 – 0,0065 Bitcoin (BTC),
  • 12 hónappal számolva, hogy azért valami ésszerű adatot is kapjunk:
    • 0,045 – 0,065 Bitcoint tudunk termelni vele havonta,
    • Ez forintban attól függ mennyi lesz, hogy az adott pillanatban mennyit ér a Bitcoin az USA dollárral szemben, de pár példa:
    • 1 BTC – 1,3 millió Ft (+-$000): 70.200 – 101.400 Ft / év
    • 1 BTC – 2,6 millió Ft (+-$000): 140.400 – 202.800 Ft / év
    • 1 BTC – 5,2 millió Ft (+-$000): 280.800 – 405.600 Ft / év – 2017 decemberében ilyen árfolyamon volt a Bitcoin!
    • 1 BTC – 26 millió Ft (+-$000): 1.404.000 – 2.028.000 Ft / év – Sokan vannak, akik bíznak abban, hogy a Bitcoin árfolyama még a $100.000 is el fogja a jövőben érni!

A fenti két példa szerint akkor AMD Ryzen 1800X processzort kell venni mert az jobb? Az Intel i7-3930K-nál jobb igen, de nem jó dolog kettő processzort így összehasonlítani mivel az egyik egy több éves technológia a másik egy teljesen új architektúra az AMD részéről.

Az áruk hasonló volt hisz az Intel i7-3930K modellt 2013-ban +-100.000 Ft környékén vásároltam meg és pár nappal ezelőtt az AMD új Ryzen sorozatának jelenlegi legerősebb változatát az 1800X-et is hasonló áron egészen pontosan 98.000 Ft-ért kaptam meg. Tisztában vagyok vele, hogy az AMD-nek van egy erősebb változata a Ryzen Threadripper sorozat de az egy teljesen más kategória, aminek az idehazai beszerzése sem épp 100%-os biztonságú és inkább az Intel Xeon verzióival kellene versenyeznie mintsem a hétköznapi versenyzők között.

Visszatérve a cikk által feltett kérdésre, hogy Intel vagy AMD? Ha ezt egy másfél évvel ezelőtt kérdezte volna meg bárki is tőlem egyértelműen a válasz: Intel… Azonban az AMD bemutatta a Ryzen családot, ami a hasonló árkategóriában szereplő i7-7700K-nál erősebb a több fizikai mag miatt, ha dönteni kell akkor az AMD is egy komoly befutó egy erős bányagép építésre, aminek a feladatai között a CPU azaz processzorral való „kriptopénz” keresés is vidáman szerepelhet.

A konkrét döntés meghozatalához mindenképp figyelembe kell venni a chipkészlet tulajdonságait, korlátait és esetleges túlhajtási képességeit is, ebben pedig jelen állás szerint az Intel jobb, legalábbis szélesebb a kínálat, de az AMD x370-sem épp komolytalan játékos ebben a kérdésben.

Én világ életemben Intel párti voltam, soha nem volt egy AMD gépem sem, egészen mostanáig. Nem azért döntöttem az AMD mellett mert olcsóbb volt, hisz az Intel i7-7700K-t talán olcsóbban is meg tudtam volna venni, sokkal inkább az újdonság tesztelése és a kíváncsiság miatt döntöttem úgy, hogy ki kell próbálni az új AMD Ryzen processzort is. Az új AMD processzor (helyesebben SOC) mellé egy X370-es MSI alaplapot választottam, ami 6 darab PCIe sínnel rendelkezik és amiben jelen pillanatban 2 GTX1050Ti videókártya teljesít szolgálatot, azonban az elkövetkező időkben szeretném a maximumot kihozni belőle egy kiegészítő táppal és újabb 6-8 videókártya telepítésével.

Azonban erről később, jelen pillanatban az új rendszerrel inkább csak próbálkozok, hogy mire képes pontosan és stabilan így a finombeállításokkal nagyon sok idő elmegy jelenleg, de úgy gondolom jó választás volt.

Konkrét példákat is várok hozzászólásban, hogy ki mit választana, ha most építene bányászgépet.